Miért simogassunk mégis migránsokat?

„Igen, ostobaság volt tíz éve a Magyarországon csapatostul munkára jelentkező szír agysebészekkel és afgán rakétatudósokkal kecsegtetni. De abban az országban, ahol rövidesen több lesz az idős, mint a fiatal, mi a rendszerszintű megoldás arra, ha nincs ember, aki a beteg édesanyádat a műtét után átemelje a kórházi ágyra? 

Aki levágja az útra lógó, veszélyes ágakat meg havat lapátoljon? És ki fogja, hányan fogják majd húsz meg harminc év múlva aktív dolgozóként azt az adót meg járulékot befizetni, amiből majd akkor kellene rendőrt meg orvost bérezni, pláne nyugdíjat folyósítani?

Bocsánat a profán példáért, de ha ég a házam, nem az az elvárásom, hogy kifejezetten egy pödrött bajszú, Pista nevű legény oltsa el, enyhe kakuminális t-ket ejtve, karikást pattogtatva. Oltsa el bárki. Musztafa akár. 

Ha nincs elég ételfutár, ellenben a digitális megoldások már lehetővé teszik, hogy előzetes nyelv- és helyismeret híján is kiszállítsák nekem szorgos Fülöp-szigeteki futárok a római pizzát (mert csak azt szabad házhoz rendelni, a nápolyi nem tűri az izzadó dobozos hurcibálást)… de ez már zajlik! És működik! Mondd, ha a nagymamádnak csak Ali tudná bekötni az infúziót, akkor inkább száradjon ki a Mami?

A minimum, amit itt szeretnék elérni, annak bevallása, hogy nem fogjuk megoldani az életet idehaza, ha csak magyarokkal tervezünk. Több értelme lenne azon dolgozni, hogy a miénk legyen a legsűrűbben szőtt, legszigorúbb migránskvótaszita, és próbáljuk meg a gondosan kiválogatott érkezőket a magyarságunkkal tudatosan »felülfertőzni«. Biztosítva, hogy szeresse az új hazáját, tenni akarjon érte. Musztafa a tüzet oltsa, ne gyújtsa.”

Nyitókép: Ilin Nikolovski/Anadolu Agency/Getty Images